EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

Az Országos Cyclocross Bajnokságot idén januárban Miskolcon rendezték, ebből adódóan „ideális” időjárási körülményekre nem igazán lehetett számítani. Az SZKHSE színeiben Filepkó Marcinak drukkolhattunk, aki mindenképp szeretett volna elindulni ezen a versenyen.

cc1
Mivel a Nagyi Miskolcon lakik, már szombaton megkezdődött a pályabejárás, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A -2 fok, a fagyott talaj és a hó miatt nagyon csúsztak az emelkedők, lejtők, komoly fejtörést okozva ezzel kis versenyzőnknek. A rajt nem sikerült túl jól, illetve látszott rajta, hogy még tart az esetleges megcsúszástól, de a verseny előre haladtával egyre magabiztosabb lett, a végén már bátran csúsztatta a bringát a kanyarokban egyre jobban élvezte a kihívást!
A rövid versenytáv sajnos nem tolerálta a félénkséget, de így is nagyszerű eredménnyel a 8. helyen zárta az OB-t, ami egyben a 2018/19. évi cylocross idény végét is jelentette. A helyezés nagy boldogság volt Marci, a család, az edzők és természetesen a sportegyesület számára is.
Jövőre a szakág sajátosságai miatt már U15-ben kell versenyeznie, annak ellenére, hogy még csak most múlt 11 éves!!!
Az élményeket, amelyekkel gazdagabb lett, viszont máris kamatoztathatja a triatlon szezonban, amire már elkezdődött a felkészülés.

cc2

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk