EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

Lábtenisz szakosztályunk két tagja: Sipos Árpád és Lepsényi Boglárka vehettek részt országunkból a 2014. jún. 21-22-én Svájcban megrendezett egyéni és páros lábtenisz versenyen.

Ez a nemzetközi verseny egy jótékonysági rendezvény keretén belül került megrendezésre, mely a Brazíliában élő gyermekek megsegítésére irányult. Szlovákiából, Horvátországból, Franciaországból, Svájcból érkeztek még rajtunk kívül játékosok erre a tornára.

A 7 csapatos páros küzdelemből a mi csapatunk került ki győztesen, mint egyedüli vegyes páros. A döntőben a számos EB és VB éremmel rendelkező Marko Senta és Zaick Domagos párosát sikerült legyőzniük két szettben.
Az egyéni versenyben 13 játékos indult el. Mindkét lábteniszezőnk továbbjutott a csoportmeccseik után, ám mivel Bogi másodikként végzett a csoportjában, Árpi pedig egy másik csoport győzteseként ment tovább, összekerültek a legjobb 4 közé jutásért. Árpi a győzelme után a legjobb négybe került, Bogi végül a 7. helyet szerezte meg. Egész a döntőig menetelve Árpi aztán a horvát Marko Sentával csapot össze, akitől vereséget szenvedett, s így ezüstéremmel zárta az egyéni versenyt.
Az egész verseny tökéletesen meg volt szervezve, gyönyörű helyeken jártak játékosaink. Valamennyi versenyző egy-egy svájci családnál volt elszállásolva. A mieink házigazdái nagyon kedvesek, közvetlenek voltak, vasárnap este még egy kis luzerni városnézésre is elvitték Árpit és Bogit.

2014. jún. 28-án amatőr és senior páros versenyt rendeztek Szolnokon, melyen 9 páros indult el az amatőr kategóriában. Az SZKHSE színeiben 3 páros is nevezett: Kalocsai Géza – Budovinszky Krisztián, Tölgyesi Botond – Lepsényi Boglárka, Sipos Árpád – Molnár Gábor.
A csoportmeccsek után sajnos első két párosunknak nem sikerült továbbjutnia. Sipos – Molnár párosunk viszont a döntőbe jutott, ahol három szettes küzdelemben maradtak végül alul a nemzetközi szinten is eredményes szolnoki Ács Károly és Lengyel Béla alkotta párossal szemben.

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk