EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

A UNIF felnőtt férfi Európa-bajnoksága Szlovákiában került megrendezésre 2015. november 13-15 között.

Szakosztályunk három tagja is bekerült a válogatottba: Sipos Árpád, Molnár Gábor és Pál Tamás. Pál Tamás nemcsak játékával (hármas szakág), hanem Királyvölgyi László, többszörös válogatott lábteniszező mellett mint szövetségi kapitány is irányította a csapatot.
Gabi

Párosban és hármasban a magyar csapat első helyen végzett a csoportjában. Azonban a legjobb négybe jutás egyik szakágban sem sikerült: párosban a franciák, hármasban pedig a románok állították meg a mieinket. Mindkét szakágban végül a 7. helyen zárt a magyar válogatott.

Az egyéni szakágban Sipos Árpád kapott lehetőséget. A csoportjából veretlenül továbbjutva és az írek egyénizőjét legyőzve bejutott a legjobb négy közé, ám a döntőbe jutás nem sikerült a többszörös világbajnok román Georgel Bobis ellen. A 3. helyért a francia játékos ellen kellett harcba szállnia, akit végül döntő szettben megvert, így sikerült dobogós helyen végeznie, s ezzel a győzelemmel a magyar csapat egyetlen érmét megszereznie az idei 12 csapatos Európa-bajnokság mezőnyében.

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk