EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo


összeállította: Dr. Eleki Zoltán szakosztályvezető


Tánctanárunk Végh Zoltán, aki maga is versenytáncos volt. Az edzéseken tökéletes technikával mutatja be a táncokat az alaplépésektől az összetett koreográfiákig. Utóbbiakat maga találja ki, komponálja, igazán érdekessé téve az edzéseket.
kb1

A Szakosztály hölgy tagjai egy fellépés után. Bécsi keringőt táncoltak párjukkal, az Anastasia című mese zenéjére. Nagy siker volt. Középen Végh Zoltán tánctanár.

kb2

A nyarat sikerült szabadtéri rendezvénnyel zárni. Először közös medencézéssel hűtöttük le magunkat ezen a forró júliusi napon, majd egy finom pörköltet főzve és húsokat, zöldségeket grillezve gondoskodtunk az energia pótlásról. Szükség is volt rá, mert utána éjfélig táncoltunk a csillagok alatt.

kb3

Egy nyári tábor emlékképe Baján, a III. Béla Gimnázium udvarán. Ez a tábor emlékezetes marad a country és latin táncok sikere mellett a hangulatos belváros, a Szent Háromság tér és a Sugovica hűsítő habjai miatt is.

kb5

2017. nyarán kemény munka folyt a nyári táborban. Sokat kellett gyakorolni, hogy a néptánc és samba elemeket is tartalmazó koreográfiát sikeresen megtanulja mindenki. Izzadni pedig nem csak a gyakorlástól, de a kánikulától is könnyen lehetett.

kb6

Amikor a tánctanárnak és partnerének (Zoli és Csilla) születésnapja volt (kerek évforduló, de nem mondom meg mennyi), valami maradandóval szerettük volna megköszönni nekik a sok törődést. Meglepetés bulit szerveztünk, ahol mindenki előadással készült, jelmezben. Ők mit sem sejtve érkeztek a heti szokásos táncpróbára, ami fergeteges előadássá és bulivá alakult át. Jó volt látni, hogy célba találtunk, és meg tudtuk hatni őket azzal, hogy megmutattuk, mennyire szeretjük mindkettejüket.

kb7

Még Frédi és Vilma is táncra perdült, na és köszöntőt is mondtak, amolyan Romhányi a rímhányó módra.

kb8

folytatása következik...

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk