Lábtenisz versenyek Rákoskeresztúron és Angyalföldön

Két versenyen is részt vettek a lábtenisz szakosztályunk tagjai.

2014. 05.24-én amatőr páros lábtenisz versenyt szerveztek Rákoskeresztúron. A versenyen 10 lábteniszt kedvelő csapat indult. Lepsényi Boglárka és Nagy Zoltán párosa a 2. helyet szerezte meg a két pályán folyó küzdelemben.

2014. 05. 31-én Angyalföldön első ízben rendezte meg Tölgyesi Botond az Angyalföld-kupát páros szakágban. A versenyre az ország minden részéből érkeztek játékosok, összesen 17 csapat nevezett s a mérkőzések 3 pályán zajlottak.
A versenyen az SZKHSE 7 játékosa is részt vett: Sipos Árpád - Lepsényi Boglárka, Tölgyesi Botond - Kalocsai Géza, Molnár Gábor – Molnár Tomasz, és Pál Zoltán – a százhalombattai Szőr Zoltánnal párban.
Legjobb eredményt első két párosunk érte el. Mindketten továbbjutva a csoportból a további küzdelmek során bejutottak a legjobb 8 közé, s ott összetalálkozva a Sipos – Lepsényi páros aratott győzelmet 3 szettes csatában, így ők bejutottak a legjobb négy közé.
A döntőbe jutásért folyó küzdelemben azonban alulmaradtak a Gulácsi – Oláh párossal szemben szintén három szettes küzdelemben, s így a harmadik helyért játszhattak.
A bronzéremért a felnőtt válogatott egyik eredményes játékosa, Jónás Dávid, valamint Bartha Milán alkotta párossal kellett megküzdeniük. Ez a mérkőzés szintén három szettesre sikeredett, de SZKHSE-s győzelemmel zárult.

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk