SZENTES – CSAPATVERSENY

2015. augusztus 29-én Szentesen csapatversenyt rendezett a Szegedi Lábtenisz Egyesület. A csapatok egyéni, páros és hármas szakágban is megmérkőzhettek egymással. A versenyen számos Romániából érkezett csapat vett részt, mivel a verseny a román bajnokság egyik fordulója is volt egyben. Szakosztályunk 4 játékosa vett részt ezen a magas színvonalú megmérettetésen. A páros versenyszámban a mieink közül a Sipos Árpád – Molnár Gábor – István Gábor csapata jutott a legmesszebbre, ám a legjobb négybe jutás már nem sikerült nekik. Román csapatok szerezték meg az első három helyet. Ugyanez mondható el a hármas szakágról is. A hármasok csatájában a Tölgyesi Botond – Jónás Dávid – Baumann Marcell hármasa játszhatott a legtovább, akik épphogy lecsúsztak a dobogó legalacsonyabb fokáról. Az Oláh Tamás – Tóth Dániel – Bertók Róbert- Lepsényi Boglárka csapat páros és hármas szakágban is továbbjutott a csoportból, ezt követően azonban mindkét versenyben megállásra kényszerítették őket az erősebb román csapatok. Az SZKHSE és a magyar csapatok egyetlen érmét Sipos Árpád szerezte, aki végig stabil játékával a legjobbnak bizonyult az egyéni versenyszámban.

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk