EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

Az U14-es bajnokságban játszó gyerekek a tavalyi év során ismerkedtek meg szélesebb körben a kosárlabda sportággal. Az első, alapozó évben a szabályok és a tecnikai elemek megtanulására fordítottuk a legnagyobb hangsúlyt. A gyerekek nagyon szeretnek együtt mozogni, lelkesen járnak az edzésekre.
kosar1 kicsi

Idén nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor elindultunk a Budapest Bajnokság serdülő "C" divíziójában. Ennek az évnek az elsődleges célja a játékosok meccsrutinhoz való juttatásán kívül az eddig tanultak kipróbálása volt más csapatok ellen. Ellenfeleink nagy múltú kosárlabda akadémiák és egyesületek, ahol a már régóta együtt játszó csapatok ellen nehéz felvenni a versenyt. Az idényben játékosaink lelkesedésből és akaratból rendszeresen jelesre vizsgáztak, melynek eredményeként már győzelmet is sikerült kiharcolnunk. Többször sikerült meglepnünk ellenfeleinket egy-egy negyedes kimagasló játékkal, de a négy negyeden át tartó koncentrációt és erőbeosztást még tanulnunk kell. Jópár mérkőzés után távoztunk úgy, hogy az ellenfél edzője méltatta a csapat küzdő szellemét és fejlődő képességét. A gyerekek továbbra is nagyon lelkessek és rengeteg energiát és munkát fektetnek az edzésekbe. Ez meglátszik a fejlődésükön is, mert hónapról hónapra ügyesebbek a technikai elemekben és a csapatjátékra való törekvés is jó úton halad. Nagy várakozással tekintünk a jövő évi bajnokságra, ahol igyekezni fogunk az idén az edzéseken és a mérkőzéseken tanultakat, tapasztaltakat kamatoztatni. Mindezek elérésében reményeink szerint nagy segítségére lesz a csapatnak az idén év közben érkező öt játékos.

U9-es játékosaink ebben az évben ismerkedtek meg a kosárlabda sport alapjaival kevés edzésszámban. A gyerekeket az első pillanattól kezdve elvarázsolta a kosárlabda világa, így egy lelkes, motivált csapattal tudtuk megtenni a kosárlabdázóvá válás rögös útján az első közös lépéseket. Természetesen a cél ezzel a korosztállyal is a bajnokságban való részvétel, de ahhoz, hogy a mérkőzéseken már valóban tanulni tudjanak a gyerekek még sok technikai dolgot kell elsajátítaniuk.

U9, játékengedéllyel nem rendelkező játékosok listája:
1. Bíró Márk
2. Botos Barnabás
3. Csányi Zétény
4. Csépai Ferenc
5. Ditrói Zoltán
6. Dózsa Kincső
7. Günthner Jázmin
8. Horváth Soma
9. Incze Csenge
10. Léránt Anna
11. Léránt Benedek
12. Lóczy György
13. Lóczy Mátyás
14. Nagy Dániel
15. Pirint Gábor
16. Prisznyák Zsombor
17. Rácz Mara
18. Sági Bernárd
19. Szentendrey Máté
20. Szentesi Áron
21. Szurmai Emma
22. Vrhovina Barnabás
U14, játékengedéllyel nem rendelkezők listája:
1. Boros Máté
2. Botos Benedek
3. Krisztián Kristóf
4. Nagy Zétény
5. Szendi-Horváth Nándor
U14, játékengedéllyel (Budapest Bajnokság Serdülő "C") rendelkezők listája:
1. Bánfalvi Kirill
2. Bródi Barnabás
3. Dorn Dávid
4. Kovács Máté
5. Laki Salamon
6. Okrutay Gergely
7. Pető Ábrahám
8. Pirint Gergő
9. Sági Ádám
10. Sárközi Attila
11. Somogyi Boldizsár
12. Szakonyi Ruben
13. Vitális Miklós

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk