Winter Sprintel kezdődik a Spartan Race 2020-as éve
Először szeretnék bemutatkozni, mint a Szentendrei Kinizsi Honvéd SE új tagja. Török Árpád vagyok, az MH Altiszti Akadémián teljesítek szolgálatot. 2016 óta versenyzem a Spartan Race-en (akadályfutás), mindezt hiánypótló tevékenységként űzöm a küzdősport mellett.
Fuss a magasban! - Retezat Skyrace - Makádi Balázs élményei
Verseny napja. 4:30. Ébresztő. Fel sem kellett kelnem, mert egész este nem aludtam. Verseny előtti nap megtartottuk a rendezvény helyszínének a szemléjét. Miután megláttam a hegyeket, nem hittem el, hogy ezekre kell felfutnom. Úgy emelkedett ki a tájból a hegy, mint egy fjord a vízből. Sosem csináltam még ehhez hasonlót.
Rekordszámú részvétel a jótékonysági futáson! - Köszönjük!
Kellett a tartalék rajtszám, tartalék érem és minden tartalék...
Rekordszámú 800 fős létszám a Nyuszifutáson!
KÖSZÖNJÜK a rengeteg adományt, ez a közösség igazi ereje!
A Város dolgozói és Egyesületünk remek, közös munkát végeztek,
köszönöm mindenkinek!
Tisztelettel,
Vura Zsolt
Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület
elnök
2018 - Eredmények tükrében.....
Csáki Attiláról, az SZKHSE fiatal reménységéről nem mondhatjuk el, hogy lazán vette a 2018-as év végét. Talán ha nem róla lenne szó, akkor szóba jöhetnének különböző kifogások,(pl. rossz idő, más programom van stb.) de Attilának a versenyszezon szent és sérthetetlen. Elég, ha csak megnézzük, hogyan alakult a tavalyi év vége, szinte nem volt olyan esemény és táv (legyen az az ország másik részén), ahol Ő el nem indult...
De beszéljenek inkább az eredmények.....
2018.09.02.:UFÓ-UTCAI FUTÁS ÓCSÁN
5300 m abszolút 1. hely
2018.09.23.: Xll. HÍRŐS FÉLMARATON - KECSKEMÉT
7 km korcsoport 3. hely
2018.09.30.:16. SZECSŐI FUTÓNAP - TÁPIÓMENTI TÖMEGSPORT-TÁPIÓSZECSŐ
3,3 km abszolút 3. hely
2018.10.15.: MÁLI PÉTER EMLÉKFUTÁS - FTC
5 km korcsoport 1. hely, abszolút 2. hely
2018.10.20.: Xl. FUTAPEST-ZEBEGÉNY TEREPFUTÁS
3,8 km +110 m szint korcsoport 2 hely, abszolút 4. hely
2018.12.23.:10.KOLONICS GYÖRGY EMLÉKUTÁS - BBU
2 km abszolút 1. hely
2018.12.23.:„MOZDULJ MEG ÉRTÜK” - JÓTÉKONYSÁGI MIKULÁS FUTÁS
SZENTENDRE 2 km abszolút 1. hely
2019.03.15.: XX. FUTAPEST-VÁCRÁTÓT
TEREPFUTÁS
5 km + 40m szint korcsoport 3. hely
Versenybeszámoló - Fedettpályás OB
2019. február 02.-03 között került megrendezésre az atlétikai serdülő fedettpályás országos bajnokság. Egyesületünket három versenyző képviselte.
Gubás Fanni Virág élete első 1500 m-es versenyén 5:23,95 időeredménnyel a 9. helyet szerezte meg. 800 m-en pedig hatalmas új egyéni csúcsot futott (2:39,1-ről 2:30,02-re javított) amely eredménnyel a 33 indulóból az előkelő 13. helyet szerezte meg.
Imre Mátyás 1500-on és 3000m-en állt rajthoz. Nagyon erős mezőnyben 3000m-en 11:09,15-ös idővel ért célba. Ez eddigi egyéni legjobbja. Az 1500 m-en nagyobb eséllyel indult és jól taktikázva remek hajrával új egyéni csúcsot futva 5:10,85 a 14. helyen ért célba.
Tatai Brendon Dominik 300 m-en egyéni csúcsot futott 43,52 (régi 46,56.)
60 m-en is remekelt, újabb egyéni csúccsal ért célba. Eredménye 8,30 (régi 8.59.)
Versenyzőinkkel elégedett vagyok, mint edzőjük. Teljesítményük értékét az is növeli, hogy első éves serdülő versenyzők, vagyis még előttük áll a jövő!!!!
Karaffa László edző
"Kis színes szalag..." avagy a kitartó munka jutalma
"Egy igazi katona képes kitartóan és keményen harcolni egyetlen kis színes szalagért."
- Napóleon -
Milyen igaz. Képes voltam (meg mindig megfázva) eljönni, versenyezni egyetlen egy éremért. De! Az az érem jelentette az egész éves munkámat (a dupla trifectát).
Életem legnehezebb Beast-je. Megszenvedtem nagyon vele, de beértem. Megcsináltam.
Éjfélkor indulás Csehországba. Odaértünk. Borús idő. Köd. 6 oC. 12:00 kor indult a rajtunk. 11 oC. Szitáló eső.
Az első 1 km-en félreléptem a vizes akadályba. Térd rotty... feldagadt. Betették az összes akadályt a rendezvény területére. A távolság sehogyan se nőtt, de az idő és az akadályok annál inkább. Az akadályokról lecsúztam. Az összesnél burpee (30 db négyütemű fekvőtámasz úgy, hogy a mellkasnak érintenie kell a talajt.) A csigás akadálynál a homokzsákba, amit fel kellett húzni lehetett kb 50-55 kg. Teljes súlyommal ránehézkedtem, de meg se mozdult. Körülnéztem. Senki se burpeezik, akkor csak feltudja húzni mindenki. Átmentem egy másikhoz. Könnyebb volt :) Némi erővel fent is volt a magasban.
Elkezdtem végre kikeveredni a rendezvény területéről. Akadályok alig voltak, de viszont szintkülönbség annál inkább. Bevittek már az elején egy kb 6-8 oC-os tóba. Mondom magamnak: jó gyorsan átmegyek és futok tovább... Oldalra nézek a vízi mentőkre. Látom, hogy visszafele is át kel úszni a tavat... :/ Király. Felébredtem! Sok hegymenet és akadály után találkozok egy pataknál egyik csapat társammal, aki 3 órával előbb indult. Meg kérdeztem tőle hány kilóméternél tart. Mondja: 25km. A pályáról nem mondott sokat, inkább motivált és biztatott, hogy sikerülni fog. Ott elkezdtem gondolkodni, milyen lehet a pálya további fele.
Ezután hegymenet volt megspékelve egy kis hegymenettel. Sorba előzőm meg az embereket, akik nem bírjak. Jön a memória teszt felmondása. Az első kettő betűt felcseréltem, de rögtön észrevettem, ahogy kimondtam es kijavítottam. Az önkéntes csajszi mondja. No. One try. Burpee...Akiket megelőztem azok előttem lettek :/
Következő kép az amikor hegyről lefele menet megpillantom a síugró pályát. Felvoltam villanyozódva. Nem mindenki lát élőben ilyet. Amikor fel kellett sétálni a mellette levő lépcsőn már nem volt olyan jó élmény. Majd újabb meglepetés. Mellettem megláttam a spartan raceben szerintem az egyik leghosszabb homokzsák cipelését. Azonnal magamba nyomtam az Energy Gelem, ami nálam volt es ráittam az izotóniás italom, hogy legyen erőm hozzá. Az elején alig bírtam a zsákot feltenni a hátamra. Majd meg szakadtam. 68 kg vagyok. A zsák lehetett 45-50. Felfele sípálya. Több ezer embert megjárta. Csúszott rendesen. Többször leültetett a földre a terep. Nem láttam a tetejét a sípályának ahova fel kellett cipelni. Nem csinálhattam mást. Menni kellett, mert közben már szakadt az eső.
Apropó. 12:00 tól szitált az eső. 15:00 magasságában már szakadt egészen estig. Fantasztikus. Ha nem mozogtam elkezdtek megjelenni a hipotermia jelei. Áztam fáztam. Futnom kellett, hogy ne fázzak. Az ujjaimat már használni nem tudtam (A célban nem tudtam még a telefonom gombját se lenyomni). Dörzsöltem folyamatosan össze a két kezem. Egy ideig jó volt de nem sokáig. Mindenem vizes volt amióta elindult a futamom. A versenyszellem mozgott bennem. Mennem kellett. Nem azért jöttem el, hogy magamba roskadozva lesétáljam félig átfázva. Bár voltak szakaszok mikor elkezdtem magamba beszélni és motiválni magam.
Az utolsó 3-4 kilométerhez értem. Vissza a rendezvény terület közelségébe, ahol megint csak vártak az akadályok egymás után, szinte pár 10 méterre elválasztva őket. Csúszott az összes. Burpee. Már nem is számoltam. 250 db-nál járhattam. Jött a kőcipelés. Várni kellett az emberekre, míg a sok követ belerakják a vödrökbe. Ez idő alatt dideregtem, vacoktam. Fel a hegyre. Le a hegyről. Hozni-vinni mindig valamit...
Utolsó akadályok jöttek. Víz alatt lebukás a palánk alatt es feljönni a másik oldalon. Még jobban fáztam a hideg víznek köszönhetőleg. Ezután még egy vizes árok. Felhúzni magamat egy 45o -ban megdöntött falon kötél segítségével. Mozgott bennem az adrenalin. Be akartam érni.
Pár méterre volt a cél. Utolsó palánk. 2,5 méteres. Ezután tűz átrúgás. Pózolni a fénykép kedvéért. Letérdeltem és a nyakamba rakták a beast érmet, majd a 2x trifecta érmet. Elmondhatatlan boldogság volt bennem.
Minden tisztelet a természeté, ami befogadott engem több mint 6 órán át.
Végeredményben 27km, 1325m szintkülönbség és 35 akadály.
Másnap folytatás: NATO futás. :)
Makádi Balázs
Az ifjú sportolóval készült riport az alábbi linken érhető el: http://radioszentendre.hu/musor/junior_makadi_balazs
Remek őszi eredmények Csáki Attilától
Az SZKHSE kis atlétája idén ősszel sem tétlenkedett.
Szebbnél szebb eredményekkel örvendeztette meg hűséges támogatóit és természetesen az egyesületet is.
Számos versenyen szerzett kiváló helyezést, többször is előkelő helyen végzett az abszolút kategóriában is.
Íme néhány nagyszerű eredmény Attila repertoárjából:
augusztus 29. | Pátyi terepfutás 4 km | 1. helyezett |
szeptember 6. | IV. FUTAPEST - Tura terepfutás 5km | 7. helyezett |
szeptember 20. | Tereptér Kupa Terepfutás 5230m | 1. helyezett |
szeptember 27. | 13. Szecsői futónap TTA 3,4 KM | 4. helyezett |
október 17. | ŐSZI TÓFUTÁS 3600 M | 1. helyezett |
október 18. | 20. KEREKDOMB FUTÁS 5 KM | 4. helyezett |
További sok sikert és hasonló szép eredményeket kívánunk!
H A J R Á A T T I L A ! H A J R Á K I N I Z S I !
Midicittá kipipálva!
Kis futópalántánk Csáki Attila is elindult a 30. Telekom Vivicittá futóverseny 7 km-es középtávú futamán, a Midicittán.
Az időeredménye 00:31:10 lett.
Gratulálunk Attila!
Csak így tovább!
H A J R Á K I N I Z S I !!!
Csáki Attila ismét a dobogó tetején!
Budakalászon április 11 -én került megrendezésre a tavaszi tófutás. Csáki Attila 1800 m távon korcsoportjában 1. helyezést ért el.
Gratulálunk!
H A J R Á K I N I Z S I!
Normafa futó- és túranap
2014. 10.25.-én rendezték meg a Normafa futó- és túranapot. Az SZKHSE ifjú versenyzője Csáki Attila indult az 1400 méteres távon.
Korcsoportos eredményhirdetés nem volt így az abszolút 4. helyezést érte el.
Gratulálunk Attila!
Képes beszámoló a "BSI Brutál-futás"-ról
Kovács Cecília és Vaszi László az idei BSI Brutál futáson (2014.06.21.) vettek részt, ahol 7 km volt a táv és Laca 50:28 alatt teljesítette.
Gratulálunk!!!
GYALOGGALOPP NÉPSZIGETI TEREPFUTÁS
2014. 06. 28.-án Csáki Attila az SZKHSE képviseletében ismét remekelt, és 5 km-en korosztályában
ezüst érmes lett (abszolút 16.!!!)....Gratulálunk!
Rajtszám: 413 Idő: 25:12 perc Táv: 5 km