EGYÜTTMŰKÖDŐINK:


MÖSZ    MVÍVÓSZ KICSI

 

MTRISZÖ

MNASZ   MKOSZ KICSI

 

MTENISZSZÖV  MASZ

  

 MAGYLABTENISZSZOV KICSI BIRKSZOV

 

 

TÁMOGATÓINK:

 

TELMEX

 

velux

nea

 

hs

laki logo

Akikre büszkék vagyunk...

 

PIRINT GERGŐ
korfball játékos

pg1

Pirint Gergő, egyesületünk kosárlabda/korfball szakosztályának játékosa kapta idén Szentendre Város "Jó tanuló-jó sportoló" kitűntetését.
Gergő a Templomdombi Általános Iskola tanulója, ahol első osztályos kora óta kimagasló tanulmányi eredményeket ér el.
Harmadik éve sportol az SZKHSE színeiben. Gergő nagyon fegyelmezett, agilis játékos. Minden edzésen ott van és igyekszik a maximumot kihozni magából. A csapat-edzéseken kívül önerőből is fejleszi tudását. A pályán folyamatosan példát mutat társainak akareterőből és odaadásból, akik elmiserik képességeit és hallgatnak rá a pályán és azon kívül is. Az SZKHSE-fehér korfball csapatának Gergő a csapatkapitánya, a tavalyi szezonban egészen a nagydöntőig masírozott a csapat, ahol az ezüst érmet sikerült megszerezniük. Gergő lett a bajnokság gólkirálya és az utánpótlás edzők szavazatai alapján egyhangú döntéssel kapta meg az Év korfball utánpótlás játékosa címet.
Kosárlabdában a csapat egyik meghatározó, vezér egyinsége. Játéka mindig sokrétű és dinamikus, több poszton bevethető játékos. A tavalyi évben házi gólkirály lett Gergő a csapaton belül.

pg2

Büszkék vagyunk Gergőre és Gratulálunk a megtisztelő díjhoz!
A Szentendre-rádió interjút készített Gergővel a díj átvétele után, amit az alábbi linkre kattintva lehet meghallgatni:
http://www.radioszentendre.hu/musor/junior_2017_11_20_pirint_gergo
Nagy Ferenc
kosárlabda/korfball szakosztály

Az eseménynaptárban feltüntetett időpontok
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰEK!!!
A meghirdetett események pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon, e-mailben
vagy kövesse a megjelenő tájékozatókat itt a weboldalon és a Facebook-on!!!

 

ESEMÉNYNAPTÁR

"A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa." Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban találsz. We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

  I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk